Erős Antónia és Vujity Tvrtko együtt nosztalgiázik
Az RTL Klub népszerű híradósa és a TV2 műsorvezetője Pécsre beszéltek meg találkozót, péntekre. A randevúhoz Katus Attila is csatlakozik…
A szigetvári születésű Erős Antónia három évig dolgozott a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában, itt sajátította el a híradózás alapjait, szerkesztett, riporterkedett, műsort vezetett a megyeszékhelyen. Majd innen folytatta pályafutását a vezető kereskedelmi csatorna Híradójának műsorvezetőjeként. Vujity Tvrtko pedig – ahogy ő mondja – „tüke pécsi”, aki a városban született, és családjával a mai napig ott is él, és mindent elkövet Pécs kulturális fejlődéséért.
„Tvrtko pécsi kötődése megkérdőjelezhetetlen, ezért egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy amikor az ECSET-tel (Egy CSEpp Teszt) Pécsre látogatunk, őt kérjem fel a program képviseletére. Mellette Katus Attilát is megkerestem, hiszen egészséges életmódhoz való hozzáállása csak buzdító lehet minden érdeklődő számára. Az Egy csepp figyelem országjáró kampánya éppen most jár az állomások felénél, és – nem titok – Pécsnek mindhárman szurkolunk, nos ezt most egy időben, egy helyen mindannyian bizonyítani fogjuk” – nyilatkozta Antónia.
Vujity Tvrtko mindig is hangsúlyozta, hogy halálosan szerelmes Pécsbe:
„Ezer szállal kötődöm a városhoz, tüke (értsd: tősgyökeres) pécsi vagyok! Ha szerelmeim listájáról kell beszámolnom, Pécs városát kiemelkedő helyre teszem. Nekem ez a világ legszebb városa – nyílván a debrecenieknek Debrecen, az egriek Eger, de ez így is van jól” – beszél a lokálpatriotizmusról a műsorvezető, akit egyébként a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program nagykövetének is megválasztottak.
A többszörös aerobic világbajnok, személyi edző Katus Attila 28 éves koráig lakott Pécsen. „A Mecsek lábánál, egy természetvédelmi környezetben éltem. A telken volt egy tó, kutyákat neveltem, sőt iskolába jártam velük. Motoroztam a dimbes-dombos vidéken. Komolyan mondom, olyan álomszerű volt minden, hogy ha azt mondják, képzeljek el valami ilyesmit, nem tudtam volna megtenni, ha mindezt nem élem át”. Attilát a kihívások Budapestre szólították, így kénytelen volt megválni az idilli környezettől. „Nem is tudom, ma minek érzem magam, budapestinek vagy pécsinek. Mindkét mentalitás bennem van, és a pécsiek valószínűleg a fővárosi ritmust érzik rajtam, Budapesten viszont inkább a kisvárosit. Mindenesetre a pécsiek nagyon büszkék városukra, és én azt mondom, bárcsak mindenki így állna lakókörnyezetéhez!”
A pécsi kötődésű sztárok pénteken Pécsett, a Kossuth téren tesztelhetik egészségüket, és Erős Antónia ígéri, minden szűrési eredményre fény derül majd.
„Hiába mozgom eleget, az ördög nem alszik, ezért hasznosnak tartom a rendszeres szűréseket is – nyilatkozta Katus Attila. – Nem javaslom senkinek, hogy struccpolitikát folytasson, hiszen a betegségek jó része gyógyítható, ha időben észreveszik azt. Pécs központi terén, a szabadban pedig igen kellemesek a körülmények a vizsgálatokra.
A szűrésekkel kapcsolatban Vujity Tvrtko bevallotta, néha hanyagul áll a vizsgálatokhoz:
„A külföldi forgatások miatt sokszor kellett különböző vizsgálatokra mennem, hiszen olyan övezetekbe látogattam, ahol – ha nem akartam hősi halottá válni – muszáj volt előre oltásokkal bebiztosítanom magam. Ha viszont nincs forgatás, hajlamos vagyok elodázni a szűréseket. Bevallom, gyarló módon örülök Antónia invitálásának, tudom, milyen alapos, ezért biztos megméreti a vércukromat, a koleszterinemet és a vérnyomásomat is.
- Sőt testösszetételét is monitorozni fogjuk, és rábeszélem a melanoma-szűrésre is! – teszi hozzá mosolyogva Erős Antónia, akitől azt is megtudhattuk, hogy Tvrtkoval személyesen először egy Pécs melletti rendezvényen találkoztak.
„Ez még a körzeti stúdiós időszakomban történt. A rendezvény vezetésére engem kértek fel, ott találkoztunk először. Ezután Tvrtko fel is hívta a TV2 figyelmét, hogy be kellene hívniuk meghallgatásra” – árulta el Antónia.
