Egy csepp hírek
10-ből 7 ember nem egészséges Salgótarjánban
A pénteki egészségügyi szűrésre több száz ember látogatott el. Az Egy csepp figyelem Alapítvány szakemberei az érdeklődők 70%-ánál mértek magas vérnyomást, 60%-ánál pedig magas koleszterinszintet, ellenben a vércukorszint eredmények nagyon jók voltak.
Détár Enikő és Rékasi Károly Szolnokon ECSET-elt
Az ismert színész házaspárról köztudott, hogy odafigyelnek egészségükre; ezt a szűrési eredmények is igazolták.
Rékasi Károly: „Ragadozó vagyok!”
Az ismert házaspár, Détár Enikő és Rékasi Károly egészségtudatos életmódot követnek, de ennek gyakorlatát a saját igényeikhez alakították. Szerintük ugyanis ez az életforma nem lehet egyenlő azzal, hogy sanyargatjuk magunkat, vagy lemondunk a jó falatokról, sőt a Barátok közt „rosszfiúja” kifejezetten ragadozónak tartja magát!
Kubai anyósával Gombos Edina is megmérette
Az ECSET tizennegyedik állomásán Debrecenben több százan vettek részt, hogy ingyenesen megméressék egészségügyi értékeiket.
Gombos Edina kubai családjával tér vissza Debrecenbe
A FEM3 népszerű háziasszonya négy éve járt utoljára szülővárosában, akkor is csak rövid időt töltött ott, a Virágkarnevál meghívott vendégeként. Pénteken azonban visszatér Debrecenbe, ráadásul kubai családjával együtt!
Szombathelyen járt az ECSET
Az Egy csepp figyelem Alapítvány szakemberei minden ötödik embernél találtak gyanús anyajegyet.
Szombathelyre érkezik az ECSET!
Az Egy CSEpp Teszt (ECSET) elnevezésű országos szűrőprogram 2010. augusztus 6-án, pénteken Szombathelyre a Fő térre érkezik. Az Egy csepp figyelem Alapítvány rendezvényén különböző ingyenes egészségügyi szűréseken vehetnek részt a látogatók.
A Baranya megyei sztárok egészségesek
Erős Antónia, Vujity Tvrtko és Katus Attila pénteken együtt kampányoltak az egészséges életmódért, Pécsett.
Erős Antónia és Vujity Tvrtko együtt nosztalgiázik
Az RTL Klub népszerű híradósa és a TV2 műsorvezetője Pécsre beszéltek meg találkozót, péntekre. A randevúhoz Katus Attila is csatlakozik…
A Barátok közt Szabolcsának átlagon felüli izomzata van
Erdélyi Mónika és Bozsek Márk is örömmel indultak Bács-Kiskun megye székhelyére, hogy eleget tegyenek az Egy csepp figyelem Alapítvány felkérésének.
Együtt a két RTL Klubos sztár!
Mi a közös Erdélyi Mónikában és Bozsek Márkban? Most mindketten egy időben lesznek Kecskeméten, ugyanis július 16-án, az ECSET szűrővizsgálatára látogatnak.
Kiderült, miért jár orvoshoz az RTL Klub sztárja
Az RTL Klub csinos időjósa, Pataki Zita rendszeresen megy orvosi ellenőrzésekre. Pénteken kiderült, miért teszi mindezt.
Pataki Zita küzd az egészségéért
Az RTL Klub népszerű időjósa rendszeresen megy orvosi ellenőrzésekre, és újabban jógázik. Ezúttal gyermekkora színterén teszteli egészségi állapotát.
Miskolcon járt a Barátok közt sztárja
Az ECSET (Egy CSEpp Teszt) legutóbbi állomásán minden harmadik embernél gyanús anyajegyeket találtak a bőrgyógyászok.
Erős Antónia Zala megyében járt gyerekeivel
Az ECSET (Egy CSEpp Teszt) hetedik állomása, Zalaegerszeg az esős idő ellenére is sok látogatót vonzott a Dísz térre. Az RTL Klub gyönyörű híradósa, Erős Antónia is a megyeszékhelyre érkezett, és hasznos tanácsokkal látta el az érdeklődőket.
Csapó Virágnak megérte tesztelni egészségét
Az ECSET (Egy CSEpp Teszt) legutóbbi állomása, Kaposvár sok száz érdeklődőt vonzott a Kossuth térre. Somogy megyét a rendezvényen a Barátok közt egykori kulcsszereplője, Csapó Virág képviselte.
A sztármeteorológus nyerni akar!
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is megmérette magát az Egy CSEpp Teszten (ECSET).
Nyíregyházára érkezik az ECSET
Június 4-én, pénteken 11:00-16:00 óra között a Kossuth téren várják az Alapítvány munkatársai és Véber István az érdeklődőket.
Ingyenes mérések a MOL-lal és az Egy csepp figyelem Alapítvánnyal
Május 29-én Szegeden, 30-án pedig a Városligetben várják az Alapítvány munkatársai az érdeklődőket, ahol bárki megméretheti majd vércukrát és vérnyomását.
Szegeden folytatódik az országos Egy CSEpp Teszt
Május 28-án, pénteken 11:00-16:00 óra között a Klauzál téren várják az Alapítvány munkatársai az érdeklődőket.
